témák
nem vagy egyedül
Tündértánc, ami kinyitotta Mimi személyiségét


Sziasztok,


Nagyon megörültem, amikor olvastam a honlapotokon a tündértáncról, az én kis(nagy)lányom ugyanis évek óta jár rá. Úgy gondoltam, szívesen olvasná a többi szülő is az élménybeszámolómat, ez a foglalkozás ugyanis minden alkalommal valódi élményt nyújt Miminek.


Mi a MOM Parkba járunk és elképzelni sem tudok jobb elfoglaltságot a kislányomnak! Azon kívül, hogy átmozgatja a testét és igazi kis balerinának érzi magát, nagyon sokat nyitott a személyiségén. Mimi egy nagyon gátlásos gyerek volt, idegeneknek, de még közeli ismerősöknek sem szívesen köszönt, sőt. Egyenesen a hátam mögé bújt és úgy tett, mintha ott sem lett volna, csak ne kelljen másokkal kommunikálnia. Kezdetben megpróbáltam magam megoldani a problémát, sokat beszéltem hozzá, leguggoltam elé, elmondtam, hogy nem kell félni, próbáljon köszönni és beszélgetni, de úgy éreztem, ez csak ront a helyzeten. Egyre inkább azt vettem észre, az, ha én próbálok "hatni rá", az csak olaj a tűzre. Aztán amikor egy ismerősöm javasolta a foglalkozásokat, belevágtunk. Természetesen az elején nagy türelem kellett, de ez a tündértáncon mindig adott volt.


Szóval mindenkinek, akinek gyermeke félénk vagy gátlásos, ajánlom ezt a foglalkozást, néhány óra után hihetetlen változásokat fogtok érzékelni!


Köszönöm, hogy mindezt elmondhattam, további sok sikert kívánok a honlapnak!


Kriszti

 

 

Képünk csak illusztráció! Forrása: catholickidssay.wordpress.com 

kisgyermekfejlesztes.hu © 2012 ICT Európa Compass Kft | Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem