témák
nem vagy egyedül
Két újdonság a SzóKiMondóka mesekönyv-palettáján!

„Kóstoljuk együtt a szavakat, gyönyörködjünk együtt gyermekünkkel a világban, tanuljunk nevetve, játszva, meséljünk, énekeljünk önfeledten. Csak így érdemes! Ebben segít nektek a SzóKiMondóka.” Dr. Kádár Annamária



A SzóKiMondóka háza táján mindig történik valami izgalmas! Nemrég bővült Testrészek mesesorozatuk egy új kiadvánnyal, a Fej és szív című mesekönyvvel, ami már a negyedik az öt kötetesre tervezett sorozatban. Ez a könyv is két mesét tartalmaz a címben szereplő testrészekről, a történeteket pedig egy kedves Lackfi János vers köti össze, ami a fej és a szív kapcsolatáról, az ész és az érzelmek viszonyáról íródott izgalmas gyereknyelven.



De itt még nem ért véget az újdonságok sora! Molnár Krisztina Rita nemrég megjelent Készülődés című mesekönyvével egy új sorozat is az útjára indult! Ebben a szintén öt kötetesre tervezett sorozatban a szerzőnő az öt érzékszervet mutatja be a gyerekeknek, most megjelent első része pedig a látással ismerteti meg a kicsiket egy különleges, álomlátó szemüveg kapcsán.




 

Hogy miért egyediek a SzóKiMondókás mesekönyvek? Például azért, mert a gyerekek számára is könnyen érthető és élvezhető történeteket különböző mondókákkal és dalocskákkal is kiegészítik. Ezzel az egyedi megoldással pedig összeköti a mesehallgatást a zeneiséggel is, így igazán átfogó élményt ad a gyerekeknek. De nem csak ezért nagyszerűek a mesekönyvek! Hanem azért is, mert megismertetik az olvasást a gyerekekkel úgy, hogy egy-egy történetből kiemelt szó lerajzolva is megjelenik a lapokon – ezzel pedig meghozza a kicsik kedvét az önálló olvasáshoz is.  

 

 

Sőt, az érzékszerveket bemutató sorozat szókártyákkal is bővült! A most megjelent Készülődés című mesekönyvben 8 képes szókártya is található, amelyekkel önállóan is játszhattok, de a könyvvel együtt is használhatjátok őket. Az interaktív táblácskákra írott kérdéseket átgondolva, megválaszolva pedig személyes élménnyé válik a közös olvasás, hiszen a gyerekek aktív részt vevői lehetnek a történeteknek.



A történetek kifejezetten az óvodás korosztály számára íródtak, így ha igazán egyedi és komplex élményt nyújtó mesekönyvet kerestek gyermeketeknek, szívből ajánljuk nektek a SzóKiMondókás kínálatot, melyet itt tudtok áttekinteni. De ha a módszerről olvasnátok még, vagy további ötletet és segítséget szeretnétek kapni, akkor is érdemes böngésznetek a weboldalt!

kisgyermekfejlesztes.hu © 2012 ICT Európa Compass Kft | Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem