Facebook-oldali könyvajánlóinkat mindig kiemelkedő örömmel fogadjátok, amikor az ő műveit ajánljuk nektek. Sőt, a napokban egy kedves óvónénitől privát üzenetet is kaptam, melyben nagy rajongással írt a Leszel a barátom? mesekönyvről. Megkerestem hát Adriennt, aki örömmel mondott igent egy beszélgetésre, olvassátok szeretettel! 

Somogyi Anita, Kisgyermekfejlesztes.hu: Adrienn, tudható, hogy az írás mellett a gyermekek szerelmese is, hiszen óvónői hivatást választott magának, sőt, két gyermek édesanyja is. Mesekönyveiben az a kedvesség, amellyel bemutatja az óvodások fontos pillanatait, csakis született gyermekszeretőtől származhat. :) Ön mit emelne ki, mit tart történeteiben, könyvei hangulatában, tartalmában igazán fontosnak?

Vadadi Adrienn: Hangulatukban a nyugalmat. Hogy bármi is történik a mesében, abban biztosak lehetünk, hogy csendes, megnyugtató vége lesz, feloldódik bennünk a konfliktus.

A történetekben a valóságot. Hogy olyanról írok, ami bármelyik gyerekkel, bármikor megtörténhet. Ezért könnyen kapcsolódni lehet hozzájuk. 

S.A.: 2013-ban jelent meg az első mesekönyve, Leszel a barátom? címmel, a Pagony Kiadó gondozásában. Honnan jött az ötlet, hogy meseírásba kezdjen és aztán ezeket a történeteket meg is ossza a nagyvilággal? 

V.A.: Az első mesét a csoportomba járó kislánynak, Leának írtam, aki nagyon szeretett volna barátokat, de valamiért nehezen ment neki a barátkozás. A mesében ő lett a csoport motorja, középpontja, akit mindenki szeret, akire mindenki számíthat. Amikor eljött a pillanat, hogy elmondjam a gyerekeknek ezt a mesét – egyébként ez lett a Leszel a barátom? első meséje is – Lea olyan büszkén, kihúzott háttal, mosolygósan nézett végig a többieken miközben meséltem, hogy tudtam, nem lehet egy mesénél abba hagyni. De a többi gyerek sem hagyta volna, hogy több mese ne szülessen! Onnantól kezdve folyton rágták a fülem, hogy mikor hozok megint mesét, amiben ők a főszereplők.

Nemrég jártam abban az oviban, ahol annak idején dolgoztam. A mesedélutánra eljöttek a régi óvodásaim, Lea csoportjából. Nagyot néztek, amikor meseolvasás közben a kis ovisok ismerték az ő régi történeteiket! Egy csapásra sztárnak érezték magukat!

Aztán ezek a mesék bebújtak a fiókba, és csak évekkel később kerültek ki onnan.

Egy szülinapon voltunk a kisebbik lányommal, ahol két anyuka viccesen írókról beszélgetett. Arról, hogyan kell kinéznie egy igazi írónak: loboncos haj, vastag keretes szemüveg…

Én pedig közbeszóltam, hogy akkor már csak egy kis fazonírozásra van szükségem. Aztán szó, szót követett, kiderült, hogy van néhány mesém, a másik anyukának ismerőse néhány kiadónál…Ezután már csak el kellett küldenem a Leás mesét a Pagonynak, akik rögtön meg is rendelték az első kötetet.

S.A.: Közismert, hogy a mesék segítenek gyermekeink szorongásának leküzdésében is. Az Óvodás lettem! könyvsorozat első kötete például Ákos óvodába szoktatásáról szól, így hasonló cipőben járó kicsiknek segítség, hiszen belőle kimondatlanul is megkapják válaszaikat azokra a kérdésekre, amik kiűzhetetlenül foglalkoztatják őket. Említene még néhány példát, melyik meséje milyen helyzetben lehet segítség a gyerekeknek?

V.A.: A barátkeresésben, az otthoni szokások ovis szokásokká alakításában, az anyuról leválásban, abban, hogy el kell mondani, ha valami bánt, nem tetszik, mert csak úgy lehet változtatni rajta. Hogy nem baj, ha kilógunk a sorból, hiszen nem vagyunk egyformák…

Egy kisgyerek - aki még nem járt közösségbe - hatalmas feladat elé kerül, amikor óvodás lesz. Meg kell tapasztalnia milyen anyu nélkül lenni, meg kell tanulnia bízni abban, hogy a nap végén érte jönnek, meg kell tanulnia bízni az óvó nénikben, ki kell „verekednie” a helyét a csoportban, barátot kell választania, fel kell találnia magát egy csomó új helyzetben. Hát, nem könnyű! És sok oviban nincs is lehetőség hosszú beszoktatásra, így a kisgyermeknek ezt anyu nélkül, az óvó nénivel vagy egyedül kell végig csinálnia!

Tudom, hogy nem minden óvoda, nem minden óvó néni és nem minden fogadtatás egyforma, de bízom abban, hogy a kicsiknek szóló ovis meséim segíteni fogják a gyerekeket az óvodába való beszokásban!

S.A.: E könyvsorozatnak a nemrég megjelent kötetében Maja barátra lelő történetéről olvashatunk. Hogy tervezi, minden szereplő külön kötetet kap? Milyen történeteket várhatunk a jövőben? 

V.A.: Az a terv, hogya kicsiknek szóló ovis könyvekből hat kötet készül majd el. Igen, szeretném az összes „nagy” ovis könyvben szereplő gyereket megjeleníteni ezekben a mesékben. Szerintem csodaszép (és egyedülálló) élmény, ha valaki három évesen megismerkedik egy világgal, lesz kedvenc mesehőse, megismeri a szereplők jellemét, szokásait, érzésvilágát…, és később, amikor kicsit nagyobb lesz, nem kell őket elengednie, hanem  egy másik „szinten”, más életkorban, más mondatszerkezetekkel, más gondolatvilággal továbbkísérheti a nagycsoportos világba!

S.A.: Még szinte ropog az Alma utca 22., hiszen csak pár napja mutatták be a nagyközönségnek. Mit tudhatunk erről a könyvről, kiknek ajánlja?

V.A.: Az Alma utca 22. már inkább a kisiskolások könyve. Bár épp most olvastam jó néhány nagycsoportos ovisnak, akik jókat derültek rajta!

Ez a történet Szegeden, egy társasházban játszódik, ahol sok gyerek lakik. A főszereplő, Misi, élénk fantáziával megáldott hat éves kisfiú. Az ő szemüvegén keresztül ismerhetjük meg a ház lakóit: Pirost, a négy éves mindenki kedvencét, a vagány nagy Marosit, aki az öccsével egész nap a bringájukat bütykölik a ház előtt, Kamillát, a széplányt, akibe szerelmes volt az egész óvoda (vagyis csak a fiúk). de most már alig jár le az udvarra játszani, mert nem ér rá, hiszen iskolás. Aztán még ott van a földszintről Elek bácsi, akivel jókat lehet a kisszobában – vagy ahogy ő mondja, a fészerben – barkácsolni, és a kutyája Lajos, aki egyedül jár sétálni. Az elsőn Csúnya néni, aki mindenért csak kiabál, Nani, Misi nagymamája, aki a régi tradíciók híve, a sok anyuka és apuka, és a még több vicces és vidám történet, ami az Alma utca 22. –ben történik.

S.A.: Ön szerint (édesanyaként, óvónőként, írónőként) milyen a jó mese az óvodás korosztály számára, mihez nyúljanak a szülők, ha értékes perceket szeretnének szerezni gyermeküknek?

V.A.: Én a lányaimnak mindig a korban hozzájuk illő meséket kerestem. A népmeséknek, és a mi gyerekkorunk klasszikusainak ( Pom Pom, Vidám mesék, Szeleburdi család, Rumcájsz, Szegény Dzsoni és Árnika…) nagy szerelmese vagyok. De ha valami újra vágyom, ami elég gyakran megesik, rááldozok egy kis időt, bemegyek a könyvtárba vagy a könyvesboltba és beleolvasok ebbe-abba. Aztán végül azt viszem haza, ami engem valamiért megragad. Mert ha nekem tetszik, akkor teljes odaadással fogom mesélni a lányoknak. Így hát biztos lehetek benne, hogy náluk is sikert arat majd!